Nem tudom, mások hogy vannak vele, de nekem nagy nehézséget okoz a jelenben maradni.
Fiatalabb koromban gyakran volt bűntudatom, lelkifurdalásom, minden hibám, botlásom miatt rágódtam, újra és újra visszapörgettem magamban a kínos élményeket, természetesen az önbizalmam rovására. Ma már belátom, hogy nincs az a megbánás, ami egy múltbéli eseményt megváltoztathatna vagy eltörölhetne, tehát teljesen felesleges energiapocsékolás. Persze ehhez számos tapasztalat és olvasmány segített hozzá. A leghasznosabbakat megosztanám Veletek is. Az első szemelvény Paul Hauck Föl a fejjel! c könyvéből származik, nem pontos idézet, csak a lényeget foglaltam össze:
Senki sem tökéletes. Időnként mindannyian kibírhatatlanok vagyunk. Ha azonban emiatt nem minősíted magad rossznak, bűnösnek, tehetségtelennek, alkalmatlan, szerencsétlen, stb. alaknak, akkor nem is fogod bűnösnek vagy gonosznak érezni magad, egyszerűen csak elismered, hogy rosszat csináltál. Így a magatartásodat is könnyebben meg tudod változtatni, hiszen nem köti le rengeteg energiádat a bűntudat oly fájdalmas érzése. Soha semmiért ne érezzünk bűntudatot! Erkölcsi kötelességed megbocsátani magadnak minden hibát, tévedést, rossz cselekedetet, amit elkövettél vagy el fogsz követni.
Három oka van annak, amiért jogunk van elfogadni magunkat minden hibánkkal egyetemben: 1. Senki sem tökéletes
2. Senki sem mindentudó
3. Mindig adódhatnak zavaró tényezők.
A másik hasznos dolog, amit ezzel kapcsolatban olvastam, egy kognitív gyakorlat, íme:
Gyakorolj bűnbánatot! Szánj rá 15-20 percet. Unni fogod. Vedd sorra mindazt, amit a bűntudatod miatt elmulasztasz, határozd el, hogy változtatni fogsz ezen! Határozd el, hogy inkább a céljaidat valósítod meg, mintsem a bűntudattal bajlódnál. Nyugodj bele eddigi hibáidba és balsikereidbe! Fogadd meg, hogy tanulni fogsz belőlük! Mint minden embernek, neked is szabad tévedned! Tedd a bűntudatébresztőket oda, ahová valók. A világ tele van neurotikus emberekkel, akik rossz érzéseiket rendszeresen másokra igyekeznek áthárítani. Az emberiségnek akkora szüksége van a lelkizés eme zsonglőreire, mint a hátán egy púpra. Neked az a dolgod, hogy ezekről az emberekről ne is végy tudomást, vagy ha teheted, teljesen zárd ki őket az életedből.
Azonban nemcsak bűntudattal kínoztam/kínzom magam, a jövő kilátásai is állandóan ott motoszkálnak az agyamban, főleg azóta, amióta anyuka vagyok, ez az élethelyzet hajlamos kitermelni, de amúgy is ilyen szorongós alkat voltam gyerekkoromtól kezdve. Ezért is tartom fontosnak, hogy megszabaduljak ettől a "méregtől" is. Lehet az ember körültekintő anélkül is, hogy túlzottan aggódna és mindig a lehető legrosszabb kilátásokat vizionálná.
Íme, Paul Hauck receptje, megint csak összefoglalva a lényeget:
Az aggódás a bűntudat tükörképe. Az aggodalmaskodók a jövőt fürkészik, vajon a holnap miféle rettenetes dolgokat tartogat a számukra. A bűntudat a múltat, az aggódás a jövőt veszi célba. Mindkettő gondoskodik arról, hogy a jelenben semmi jelentőset ne valósíts meg.
Aggódásunk nem más, mint a képzelet szüleménye. Sohasem a jelenre vonatkozik, és a jövőben is csak nagyon elenyésző számuk valósul meg. Akármi fog történni holnap, aggodalmaskodásunkkal nem előzhetjük meg.
És hogy milyen gyakorlatot találtam arra, hogy meggyőzzük magunkat ennek az állításnak az igazáról? Íme:
Menj vissza az időben 1, 5, 10, vagy akár 20 évet is. Írd össze, mely dolgok miatt aggódtál akkoriban. Hány dolog következett be azokból, amelyektől tartottál? Hányat sikerült megelőznöd aggodalmaskodással? Készíts listát a veled történt legkellemetlenebb dolgokról. Majd gondolkozz el azon, hány ért ezek közül teljes meglepetésként? Az élet valódi, nagy tragédiáinak nagy része teljes meglepetésként ér bennünket.
Amikor rajtakapod magad, hogy aggódsz valami miatt, tedd fel magadnak a kérdést: „Legrosszabb esetben mi fog bekövetkezni?” S ha megválaszoltad a kérdést, az ok az aggodalomra rendszerint szertefoszlik.
Szerintem ezek meggyőző érvek, és sokat nyerhetünk azzal, ha "átprogramozzuk" magunkat, ha azonnal figyelmeztetjük énünket, amint a gondolataink a múlt vagy a jövő homályába kalandoznak. Ez egyébként a kognitív viselkedésterápia egyik hatékony módszere, hogy "nyakon csípjük" a rossz gondolati beidegződéseinket, és kicseréljük egy, a realitáshoz közelebb álló gondolatra. Még naplót is lehet vezetni pár héten át: fel kell írni az időpontot, amikor a negatív gondolat megfordult a fejedben, leírni a gondolatot, a következő oszlopba pedig egy, a valósághoz közelebb álló megállapítást kell megfogalmazni. Aztán este végigolvasni. Meglepő következtetésekre lehet jutni egy ilyen naplóból. Pl. hogy mennyit "nyafog" az ember magában, és hogy ez igazából elég visszatetsző, még jó, hogy nem hallja más is a gondolatainkat! Meg hogy milyen durván képes az ember önmagával beszélni (a felettes énem legalábbis gyakran nagyon durván képes letorkolni a gyermeki énemet, a mesebeli gonosz mostohák elbújhatnak mellette(m)).
Ezt a módszert nemcsak ajánlom, hanem mostantól kezdve pár hétig csinálni is fogom, mert érzem, hogy nagyon nagy szükségem van a gondolataim megzabolázására.
