Jelentem, máris leszaladt rólam egy-két kiló. Sajnos ez azonban nem az erőfeszítéseimnek vagy kitartásomnak köszönhető, hanem valószínűleg annak, hogy én is elkaptam a calici fertőzést, ami megye-szerte terjed (a mostohafiam szegény még kórházba is került kiszáradással, infúziót kapott, annyira megviselte szegényt!)
Azért, mielőtt bárki is irigyelné, hogy ilyen hamar meg lehet szabadulni pár kilótól (ahogy a nővérem telefonon kifejezte ezt az óhaját, hogy bárcsak ő is kapna egy kicsit ebből a "gyors" fogyókúrából), elmondom, hogy korántsem kellemes ez a kór. Az interneten ezt találtam róla, és nálam pontosan így is zajlott le (és szerintem anyától kaptam el, aki meg a nagynénémtől!):
"12 éve kitartó, már-már háztáji járványunk a calici vírus okozta fertőzés, amire a hirtelen kialakuló émelygés, majd hányás, szinte vele együtt fellépő intenzív hasmenés, hasi fájdalom, majd 24 óra múltán enyhe láz, esetleg hőemelkedés jellemező.
A calici vírus lappangási ideje alig 12 óra, általában a viharos és súlyosnak induló tünetek ellenére 2-3 nap alatt lezajlik é szövődménymentesen gyógyul.
Gondoskodni kell a bőséges folyadékfogyasztásról, de ez gyakran a hányás miatt nem lehetséges, ilyenkor infúzióra is szorulhat a beteg. A hasmenést székletfogóval csillapítani tilos, mert ezzel a betegség elhúzódását, a beteg belázasodását érjük csak el.
A calici vírus nagyon kicsi, gömb alakú RNS vírus és nagyon fertőző. Már 10 db vírus belégzése vagy lenyelése kiválthatja a betegséget. A tünetek lezajlását követően még 10-12 napig a beteg a székletével, bár csökkenő mennyiségben, de üríti a calici vírust, ezért különösen nagy jelentősége van a gyakori és hatékony kézmosásnak folyékony, pumpás kézfertőtlenítő szappannal és csak eldobható papírtörölközőket szabad ilyenkor használni.
Ez a kis, kerek burok nélküli egyszálú RNS-t tartalmazó calici vírus szerkezetét nagyon gyakran változtatja meg mutáció révén, így az egyik évben elszenvedett calici vírusfertőzés által kialakult immunvédelem a következő évben megjelenő variánssal szemben már hatástalan. Sokkal jobban fertőz, mint az influenza vírus, itt a három lépés távolság mit sem ér. Ha egy családban vagy közösségben a calici[b] kirobban, szinte mindenki, de az érintettek legalább 60%-a megfertőződik. Szinte mindennel, cseppfertőzéssel, ivóvízzel, étellel, stb. képes terjedni." Forrás: http://fehermedicina.drtihanyi.hu/cikk/calici-virusfertozes/

Na mindegy, legalább a kezdő lökést megadta ez a fránya vírus, és a salaktalanító kúrát/beöntést is letudtam, amit sok helyen ajánlanak fogyókúra megkezdése előtt. :)
Sajna még ez a harmadik napom és nem olvastam, csak most ezt a cikket. Könnyelműen, és mivel jól éreztem magam, csináltam egy csésze kávét... Ne tudjátok meg, milyen gyorsan tudok sprintelni, ha muszáj!:)
Szóval, még egy-két napig folytatom a pirítóson, üres teán és főtt krumplin tengődést, aztán végre elkezdem az igazi, egészséges fogyókúrámat! Mivel május 23-án indul a www.hazipatika.com 5 hét-5 kiló programja, ezért , hogy addig se maradjak iránymutatás nélkül, a jövő hétre saját fogyókúrás menüsort állítok össze innen-onnan olvasott és nekem szimpi diétás receptekből. Aki akar/tud és tetszenek neki a receptek, tartson velem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése